Navigáció

Oldal elküldése e-mailben

Tartalom

Heraldika

 

cimer_heraldika

 

A címer középkori fegyverhasználaton alapuló, legtöbbször pajzs alakú jelvény, amelyet magánszemélyek vagy testületek megkülönböztető jelként használnak, ill. használtak. Legrégebbi, a heraldikában hiteles címer ábrázolása a XII. századból származik a mai Franciaország és Anglia területéről. A címerképet (címerábrát) a nemesek a háborúkban különféle lovagi tornákon tanúsított különleges helytállásért, sőt a vadállatokkal folytatott hősi küzdelmükért is kaphatták. Nem ritka az olyan eset sem, amikor címert kaptak hűségükért a királyok, császárok, vagy főhercegek udvaroncai is. A XIII. században már a nemesség minden képviselője rendelkezett címerrel, s az uralkodó társadalmi réteghez való tartozás elválaszthatatlan külső jelképévé, szimbólumává vált.
A címerszerkesztés alapszabályait a XIII.-XIV. században dolgozták ki. Fontos szerepet játszott a címer színezése kifejező ereje - a címerkép (címerábra) olvashatósága. Ebből a követelményből fakadt az a szabály, hogy ha az alap világos, a címerkép sötét és fordítva. Így a heraldikában (címertan) két világos fémet használnak - aranyat (sárga színnel ábrázolják), ezüstöt (fehér színnel ábrázolva). Ezen kívül négy sötét szín használatos: vörös, kék, zöld és fekete. Továbbá használatosak a prémek is - hermelin (fehér fekte farkincákkal), valamint a coboly (fehér-piros).
A heraldika nem teszi lehetővé a színek árnyalását, árnyalatainak használatát, sőt a színnek a fémen, ill. a fémek a színre való ráhelyezését sem. A XVI. században a címer elveszti eredeti funkcióját (a lovagi felszerelés, öltözet szerves része), s kizárólag az egyén, a tulajdon, s viselőjének kiváltságos helyzete szimbólumává válik. A címerek alkotói is egyre inkább a kor ízléséhez igazodnak, miközben nem mindig tartják be a szín és a fém cserélgetését, sőt a heraldikában ellentétes színeket is használnak.
A városi címerek használatának kezdete a XIV. század közepe tájára tehető. A városi pecséteket viszont már sokkal korábban, a XIII. század közepétől kezdték használni. Sok város a pecsétjében található ábrát egyszerűen átvette a címerébe is. Az egykori magyar királyság heraldikájának gyökerei ezen a téren két jelentős város - Esztergom és Buda XIII. századbeli címeres pecsétjeihez nyúlnak vissza.
A városok nem elégedtek meg a királyi címerből merített elemek pajzsra való emelésével. Címerként előfordulnak az adott város építményei, a középkor vallásos világának hatására bibliai alakok, védőszentek, egyházi motívumok, jellegzetes növény- és állatmotívumok. A városokhoz hasonlóan elég korán kialakult a mezővárosok, falvak pecséthasználata. A XIX. század végén, a Monarchia területén közigazgatási változások mentek végbe (faluösszevonások, jegyzőség szervezése). A századfordulón országosan szabályozták a községek elnevezését, pecséthasználatát. A címeres pecsétek rajzát a Magyar Országos Levéltár véleményezte. A heraldikai bizottság által tanulmányozott pecsétek, ill. a bennük használt címerből készült rajzok a Magyar Országos Levéltár Altenburger-Rezső gyűjteményében találhatók.

A község címertervének kidolgozásánál a heraldika szabályainak figyelembevételével a Benyovszky, a Bacsák és a Petőcz nemesi családok címerei szolgáltak alapul.
A címerpajzs alsó kétharmad része zöld, a felső egyharmad része pedig kék. Az alsó részen a zöld mező középen egy szalaggal átkötött arany búzakéve található (hegyükkel lefelé). A címer csúcsán kék mező közepében egy arany levélkorona található.
Lég községnek az önkormányzat 1997. szeptember 25-i ülésén elfogadott címere, a történelmileg alátámasztott nemesi családok családi címereiből indul ki, akik földbirtokokkal rendelkeztek azokon a településeken, amelyek egyesítésével jött létre a jelenlegi Lég község.
Az arany gabonakévének ábrázolása, az itt élő lakosság fő tevékenységére utal. A mezőgazdaság mind a múltban, mind a jelenben a megélhetés fő forrását jelentette. A gabonatermesztés és a melegkedvelő növények termesztése, amelyek sok napsütést valamint termékeny földet igényelnek, jelentős mértékben meghatározták nemcsak a táj jellegét, hanem a lakosság életmódját is. A gabonakéve motívuma utalás a Petőcz család címerére. Az ezüst nyílvessző viszont a Bacsák család címerére utal (ebben arany-szárny ezüst nyílvesszővel átlőve). Az arany korona a Benyovszky család címeréből származik.
A színek megválasztásánál a már felsorolt címerekben találhatók szolgáltak alapul - arany gabonakéve, arany korona, ill. ezüst nyílvessző. A címerpajzsot két szín alkotja - a kék és a zöld, amelyek egyenlő mértékben megtalálhatók mindhárom családi címerben.

A felhasznált motívumok jelentése, a színek és fémek szimbolikája.

Búzakalász, gabonakéve: már a régmúlt történelmi időkben is a mezőgazdaságot, ill. a gazdag termést jelképezték. A római mitológiában Ceres a földművelés istennője volt. Az ő alakja később a nyárnak, mint az egyik évszaknak a jelképe lett. Az összekötött gabonakéve az összetartás, egyetértés jelképe, szimbóluma.
A keresztény világban a búzakalász az utolsó vacsora kenyérre vonatkoztatva az oltári szentséget jelképezi (ezért a búzakalászok a szőlőfürtökkel együtt gyakran megtalálhatók liturgikus tárgyakon is).
Nyílvessző: a hagyomány szerint fegyvernek, ill. a büntetés szimbólumának tekinthetjük, pl. a keresztény hitvilágban Isten haragjában a vétkező emberiségre nyilakat zúdít, de az embereket megvédi Jézus Krisztus és Szűz Mária. A nyílvessző egyúttal a szerelem jelképe is (Ámor nyilai az antik művészetben) - lásd pl. a nyíllal átlőtt égő szívet, mint az Istenhez fűződő misztikus szeretet szimbólumát.
A nyílvessző hegye lefelé irányul, tehát nem a veszélyes fegyvert jelképezi, hanem a tudatos erőnek a kalászokban kifejezett domináns erő előtti meghajlását.
Korona: a legmagasabb, a legfőbb hatalom, a győzelem és jutalom szimbóluma.
Zöld szín: a remény, a halhatatlanság, a feltámadás, de a tavasz, a mezők gazdagságának hagyományos szimbóluma is.
Kék szín: a vizek, az égiek és a levegőnek a jelképe, de egyúttal az igazság, a hűség és a bizalom színe is.
Arany: a jótékony Napot, a fénysugarat, az örökkévalóságot szimbolizálja. Az antik irodalomra utalva (Ovidius) "Aranykor" - az ártatlanság korát, a természet és az emberi lét harmóniáját ábrázolja. Ebben a korban Saturnus - a mezőgazdaság ókori római istene - az uralkodó. Az arany a magasztosság, a fenség, a hit, az erkölcs és az erény kifejezője.
Ezüst: a bölcsesség, a tisztaság, az ártatlanság szimbóluma.